Kiss Viktória átvette az MTA Lendület program 2023-as győztes pályázóinak járó oklevelet

2023. szeptember 26-án került sor az MTA Lendület Programjának ünnepélyes eredményhirdetésére, ahol a nyertes pályázók röviden be is mutatták kutatási projektjeiket. Az idei pályázati felhívásra 108 érvényes pályázat érkezett. A szakértői értékelések, a Lendület Zsűri, valamint a Lendület Bizottság javaslata alapján az Akadémia elnöke 2023. május 31-én döntött a támogatandó kutatócsoportok kiválósági rangsoráról és a támogatási összegekről. Idén 19 új kutatócsoport alakulhat meg.

Az MTA Lendület programján 2023-ban nyertes kutatók Kollár László Péterrel, az MTA főtitkárával és Erdei Annával az MTA főtitkárhelyettesével (Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás)

Kiss Viktória, a Régészeti Intézet tudományos főmunkatársa, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője haladó kategóriában nyerte el az MTA támogatását, nyertes tématervének címe Bronzkori társadalmi-gazdasági stratégiák a Közép-Duna vidéken: digitális adatBÁZIS (Kr. e. 2500–1500). A december 1-étől megalakuló Lendület BÁZIS Kutatócsoport a korábbi kutatások során létrejött multidiszciplináris (régészeti/biorégészeti/archeometriai/kronológiai/lelőhelyhálózati) kutatási adatállományok strukturált, digitális tárolási rendszerének kialakítására, az adatok rögzítésére, megőrzésére, és többszintű közzétételére vállalkozik. A bronzkor gazdasági és társadalmi stratégiáinak megismerése érdekében létrejövő 21. századi színvonalú, felhő alapú tematikus adatbázisok a BTK Régészeti Intézet új kezdeményezése, a Magyarország Digitális Régészeti Atlasza munkacímű fejlesztés részeként valósulnak meg.

Kiss Viktória előadása (Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás)

A teljes hír az MTA honlapján olvasható. A sajtónyilvános eseményről videófelvétel is készült.

Kapcsolódó hírek